A 2020-as év nehéz volt. A pandémia okából elrendelt home-office miatt sok embernél problémaként jelentkezett a súlygyarapodás. A több napos ünnep, több napos evészettel járt. Januárban sokunk célja a fogyás. Ebben szeretnénk segíteni Önnek Erdélyi-Sipos Alíz dietetikussal készült interjúval és cikk-gyüjteményünkkel.
Patikánk az alábbi készítményeket ajánlja segítségül. Kérdezze neg gyógyszerészét Önnek melyiket ajánlja:
Az idei Karácsonyt és az óév búcsúztatását ugyan szűkebb körben lehetett ünnepelni, ez azonban nem jelentette azt, hogy kevesebb finomságot ettünk volna, talán inkább ellenkezőleg. Ráadásul a sportolási lehetőségek is korlátozottabbak, mint egy évvel ezelőtt. Az eredmény pedig sajnos legtöbbünk számára szomorú, néhány kiló fölösleg… Hogyan tudunk ettől szenvedés-mentesen megszabadulni? Erről kérdeztem Erdélyi-Sipos Alíz dietetikust, táplálkozástudományi szakembert, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkárát.
A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki túl sok kalóriát visz be és nem mozog, nagy valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: Egészségkalauz
Azok, akik horkolnak, több kalóriát égetnek a nappali szunyókálások során, mint azok, akik csöndben átalusszák az éjszakát. A jelenség azonban egyáltalán nem hasznos - az állhat mögötte, hogy a horkoló, alvási apnoéban szenvedők kevesebbet alszanak, ezáltal több kalóriát égetnek, illetve a levegővételért való küzdelem is kalóriaégető hatású.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: WEBBeteg
A kerti katicavirág vagy másnéven fekete kömény (Nigella sativa) a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában honos növény, amelyet a helyi tradícionális gyógyászatban számos céllal alkalmaznak.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: Pirulakalauz