Dr. Hegedűs TiborA kor előrehaladtával változik az emberi szervezet, mely a legérzékelhetőbb módon a nők esetén jelentkezik a termékeny időszak elmúlásával. A menopauza okozta hormonális és ezzel összefüggő lelki változások fokozottabb odafigyelést igényelnek. A kapcsolódó fókuszpontokról és felmerülő nehézségek leküzdéséről Dr. Hegedűs Tibor nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.

Köszönjük szépen Doktor Úr, hogy ismét rendelkezésünkre áll. Mielőtt elmerülnénk a részletekben, tartsunk egy biológiai gyorstalpalót. Mi pontosan a menopauza?
­- A menopauza egy olyan élettani folyamat, amelyet tulajdonképpen minden nő változó intenzitással, változó korban, genetikai és örökletes hajlamtól függően megél.
A fiziológiai jelenség lejátszódása során a petefészekre ható hormonok (legfőképp az ösztrogén és a progeszteron) aránya és mennyisége megváltozik, az arányváltozás során pedig a progeszteron (mely szerepet játszik a terhesség kialakításában is) szintje folyamatosan csökken, mígnem teljesen eltűnik. A petesejtek érése és ezáltal a petefészek működése befejeződik, a méh nyálkahártyája nem válik le, tehát nem következik be többet a menstruáció.
Ennek eredményeként az egész szervezet és az életminőség bizonyos mértékben változik. Olyan vegetatív tünetek jelenhetnek meg, amelyek korábban jellemzően nem jelentkeztek.

­- Mit jelent ez egy 50. évei elején járó nő számára? A hormonháztartás ilyen módon történő felborulása milyen testi-lelki változásokat eredményezhet?
­- A legyakrabban fellépő tünet a hőhullámok megjelenése, melyet a hormonális változások eredményeként a keringési rendszerben zajló hirtelen érösszehúzódások és értágulatok okoznak. Ez azonnali melegérzettel jár, amely verejtékezést indukál.
A másik ilyen gyakori jelenség az álmatlanság, melyet szintén a szervezetben lévő hormonok arányának megváltozása és ezek egymásra hatása generál. Ez a fajta biológiai átalakulás hat a neurovegetatív (a tudatosan nem befolyásolható) idegrendszerre, amely álmatlanságot vált ki. Ennek egyenes konzekvenciája, hogy a kialvatlanság és rendszeres fáradtság adott esetben ingerlékenységhez, lelki instabilitáshoz vezet.

­- Milyen hatással lehet a keringési rendszerre, látásra, hallásra, a bőrre, hajra?
­- A menopauza kezdetét – függetlenül attól, hogy tükörbe nézve vált-e ki bármilyen élettani tünetet – mindenki az öregedés kezdetének azonosítja. Ezzel pedig mintegy tudatosítva az „idő elmúlását” felgyorsíthatja a szervezetben bekövetkező változásokat. Tehát a változókorral járó lelki tünetek hatással lehetnek a biológiai változásokra, és fordítva!
Ez pedig egyénenként eltér, hiszen az a nő, aki tisztában van az élet előre haladtával járó változásokkal, az kevésbé éli meg – lelki és bizony élettani szempontból egyaránt – tragikusnak ezt a változást, mint az a személy, akinek felfoghatatlan érzelmi válságot fog okozni annak felismerése, hogy nem lesz képes a továbbiakban a 20 évesekre jellemző miliőben élni.
Az Ön által említett látás, hallás romlása, a bőr és haj szerkezetének megváltozása, nem kizárólagosan a változó kor eredménye, hanem a korral járó sejtpusztulás és lassuló regenerációs képesség következménye.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nemtől független, tehát a férfiakat ugyanúgy érinti, mint a hölgyeket. Ugyanúgy létezik férfi menopauza (például a tesztoszteron hormon csökkenése), csak a köztudatban ez ritkán hangzik el. A férfiak esetében is felléphetnek fiziológiai jelenségek, mint az impotencia, a prosztata megnagyobbodása, a szexuális élet megváltozása, ritkábban hőhullámok és az ezekhez kapcsolódó lelki tünetek. Egzakt párhuzamot természetesen nem lehet vonni, hiszen a női és férfi genitáliák különbözőek, de a tény egy és ugyanaz, hogy a hormonok aránya idővel mindkét nem esetében negatív irányba megváltozik.

­- Melyek azok a betegségek, amelyek a változókorba lépést követően fenyegethetik a női szervezetet, gondolunk itt a legtipikusabb daganatos megbetegedésekre és a csontritkulásra, szív- és érrendszeri panaszokra.
­- Mint említettem volt az öregedés során az érfal rugalmatlanná válik az erek falára feltapadó koleszterinek számának növekedésével. Ebben az esetben pedig megjelenik a magas vérnyomás, súlyosabb esetben az erek elzáródása, mely trombózishoz, infarktushoz vezethet.
A daganatos megbetegedések esetében is arról beszélhetünk, hogy az öregedéssel a rákellenes sejtek száma folyamatosan redukálódik, mellyel csökken a rákos sejtekkel szembeni védekezés hatékonysága. Ezért jellemző, hogy a petefészek rákban érintett nők legnagyobb hányada az 50 év feletti korosztályból kerül ki.
Ugyanez igaz a méhtestrákra (a méh üregében levő méhnyálkahártya betegsége) és az emlőrákra, melyekre a hormonális változások sokkal jobban hajlamosítják a menopauzában levő nőket.
A csontritkulás szintén a hormonok és a vérben levő kalcium, foszfor és egyéb ionok egyensúly-változásának eredménye, hiszen ezek jelentősen befolyásolják a csontok újra-képződését. A kor változásával mondhatni meglágyul a csont, ezért szokták ezt ellensúlyozni vitaminokkal, súlyosabb esetekben pedig női hormonokkal.

­- Hogyan hathat ez a szexuális életre? Okoz olyan biológiai változásokat, melyek nehezítik az együttlétet?
­- A már emlegetett hormonális változások és az ezekkel járó lelki tünetek a szexuális vágyra is hatást gyakorolhatnak. Természetesen biológiai változások is végbe mennek, miszerint a petefészek sorvadásnak indul, mellyel párhuzamosan a hüvely hámja is sorvad. A sorvadás eredményeként a hüvely sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb lesz, ami egyértelműen befolyásolja a szexuális életet, tekintve, hogy a nemi élet fájdalmassá válhat.

­ - Nagyobb jelentőséget nyer a sportolás és ez által a testsúly megtartása? Mozgás hiányában fennáll az elhízás veszélye azonos életmód mellett?
­- A pancreas (hasnyálmirigy) ineffektív működése miatt a cukorbetegség valószínűsége is növekszik, ugyanakkor a már emlegetett hormonok megváltozott viszonya miatt a felszívódás, a zsírlerakódás és a vízvisszatartás koefficiensei is módosulnak. Ezért a változókorban levő nő táplálkozása során bevitt kalória mennyisége hiába egyezik meg vagy akár kevesebb, mint korábban, a zsír mégis folyamatosan rakódik rá.
Rossz hír, hogy ez sportolással is sokkal nehezebben ellensúlyozható, mint fiatalabb korban, mert az öregedéssel az izmok és a csontok milyensége is megváltozik csökkentve a mozgás hatékonyságát.
Összegzésként szeretném hangsúlyozni, hogy a menopauza minden embernél más és más, amit a környezeti, genetikai és öröklött hajlam befolyásol. Nincsenek általános tézisek, hogy mely korban kezdődik és meddig tart, egyénenként eltér!

­ Köszönjük a beszélgetést!